2011. július 15., péntek

Hova teszitek a pénzt?

És itt nem a „te kinél bankolsz” csodás szlogenre gondolok, hanem azt szeretném bemutatni, mire mennyit tapsol el egy teli zsebbel rendelkező piperkőc.
A kutatásban részt vett igényes fiúk sokat keresnek, és sokat költenek presztízsüket emelő termékekre, szolgáltatásokra, szabadidejüket tartalmasabban töltik el. De mégis mire mennyit? Beszéljenek a számok.
          külső megjelenés: Idetartoznak a ruhák, kozmetikumok, illetve a különböző sporttevékenységek. Ezekre sosem sajnálják kiadni a pénzt, hiszen a jó megjelenés a mindennapi életöröm generálója, amely érzés pedig szinte a legfontosabb a piperek számára.










A kutatásomból kiderült, hogy a piperkőcök legalább ezer és legfeljebb 15 000 forintot költenek különböző kozmetikumokra. Nem mindegyikük jár szoláriumba, de többségük igen. A bérletek árai a lakóhely szerint különböznek. Ugyanez mondható el a kozmetikai szolgáltatásokról. A szőrtelenítés és arckezelés árai között nagy különbségek lehetnek attól függően, hogy Budapesten vagy egy vidéki szalonban kérik. Aki nem költ rá, az pedig otthon szőrtelenít.
A sport mindegyikőjüknek fontos az életében, nem csak a megjelenés, de az egészséges életmód miatt is. Legtöbbjük bérlettel rendelkezik valamely lakóhelyéhez közeli fitnesz teremben, akik pedig nem költenek sportra azok hivatásos sportolók, vagy futni járnak rendszeresen.

            utazások: A piperkőc fiatalok többsége kiemelkedően sok pénzt költ utazásra és évente legalább egy alkalommal utazik külföldre. A nyár számukra elképzelhetetlen tengerparti nyaralás nélkül. Az utazás során is szeretik a kényelmet, az igényes szállodákat. Nem garasoskodnak, hanem igyekeznek minden percét élvezni az üdülésnek, nem azt figyelik, hogy mennyi pénzt költöttek a hét alatt. Az idősebb korosztály pedig szívesen költ nagyobb összeget körutakra, városlátogatásokra.

          szórakozás: A piperfiúk szabadidejükben legszívesebben bulizni, szórakozni járnak. Szívesen mozdulnak ki otthonról, hogy megmutassák magukat a környezetüknek. Rendszeresen járnak moziba, szórakozóhelyekre, étterembe, koncertekre, még színházba is.  Ezeket a helyeket barátaikkal vagy kedvesükkel látogatják. Azok a piperkőcök, akik komoly kapcsolat híján egyedül töltik mindennapjaikat, kifejezetten sokat járnak különböző igényes, jó hírnevű, felkapott szórakozóhelyekre, hogy ezeken az éjszakákon újabb és újabb lányokat bolondítsanak magukba. Havonta átlagosan 3 alkalommal töltik barátaik társaságában az éjszakát valamelyik igényes, népszerű szórakozóhelyen, ahol nem pénzt nem sajnálva igyekeznek jól érezni magukat. A megkérdezettjeim mindegyike legalább 5 000 forintot költ ilyenkor, átlagosan 10 000 forintba kerül egy buli, de nem ritka a 20 000 forint feletti kiadás sem. Úgy vélik, hogy ezt mindenképpen megérdemlik egy nehéz hét után.                                           
          hobbi: A piperkőcök közül sokan rendelkeznek valamilyen hobbival. Ezek többsége társaságban végzett szabadidős aktivitás, mely a legtöbb esetben sporttevékenység. Ma már azt sem ritka, hogy egyes igényes férfiak szeretnek főzni, és hobbiként tanulnak meg új recepteket. Persze ezek a férfiak nem krumplis tésztával lepik meg magukat, vagy kedvesüket, hanem olyan különleges fogásokkal, aminek az elkészítéséhez egy átlagos, napi 10 órát dolgozó családapa hozzá sem kezdene.
          csoportspecifikus olvasnivalók: Rendszeres kiadásaik között szerepelnek könyvek, újságok és magazinok. A piperek előszeretettel olvasnak különböző életmód magazinokat, sportújságokat, sőt egyre gyakoribb, hogy gazdasági és politikai lapokat böngésznek.
          lakás, lakberendezés: A saját lakással rendelkező piperkőcök esetén ez lakberendezést jelent, egyéb esetekben a lakásbérlés, illetve a törlesztő részletek fizetését jelenti. A lakás szépítgetését a saját lakással rendelkező válaszadóim mind a harmadik helyen (utazás, ruhák után) említette, amikor arról kérdeztem őket, hogy mire adnak ki nagyobb összeget is szívesen.
          kényelem: Ide azokat a termékeket, szolgáltatásokat sorolom, amelyek valamilyen szempontból megkönnyítik a mindennapokat. Pl.: mobiltelefon, internet-előfizetés, házhoz rendelés, félkész ételek stb. Ezek a modern piperkőc férfi elengedhetetlen hozzátartozói. Lételeme a kényelem, és mivel megteheti, hogy kényelmes, örömteli életet éljen, gyakran költ ilyen termékekre, szolgáltatásokra. Például az általam megkérdezettek közül azok, akik egyedül élnek, biztosan hetente legalább egyszer pizzát rendelnek (de a saláta is egyre sűrűbben fordul elő), és a fagyasztójuk tele van félkész ételekkel.

2011. május 5., csütörtök

"Csini vagyok, óh de csini csak egy kicsit kacééér!”

 Eszeveszett iramban közeledik a nyár. Egyik nap még kaparom a jeget a szélvédőről, másnap már egyesek lábujjbedugós papucsban flangálnak a városban. A munkás évek legszebb hozadéka, hogy semmilyen nyári szünet nem köszönt be júniusban, maximum egy hét nyaralás, munka utáni strandolás jöhet szóba. Ez senkinek ne vegye kedvét attól, hogy a vízparton (legyen az külföld, vagy a helyi bícsen) trendi, 2011-nek megfelelő divatirányzatban jelenjen meg.
Összegyűjtöttem néhány csodát, amelyek közül minden hímnemű olvasó bátran válogathat.



Ez az úszódressz sokaknak ismerős lehet. Kifejezetten ajánlom a gergelyiugornyai Tisza partra, ott jó hosszan lehet futni benne, valaki biztosan beáll mögétek is, esetleg elkezdtek hirtelen zenére vidáman egy koreográfiára táncolni és a helyi újságba is percek leforgása alatt bekerülhettek. Nem mondanám merésznek, inkább attraktív lehet a kíváncsi női pillantásoknak. Mivel hosszú kutatásom alatt megtudtam, hogy a hölgyek 30 felett igenis odavannak a szőrborította férfi felsőtestért, ez a darab kifejezetten jól engedi a kunkorodó szőrszálakra való rálátást.

A következő kellemes hím-trikini az előző egy visszafogottabb, ám de mennyivel letisztultabb, trendibb innovációja.

Érdemes eldönteni a felvétel előtt, hogy milyen szerepet szántok magatoknak a tóparton:

         kis pléden fekvős, otthonról csomagolt rántott húst eszegetős, termoszból sörözős, meleg medencében kitartóan bámulós visszafogott, vagy

         olajozott testtel strandröpizős, sokszor fel-alá sétálós feszítős, stégről feltűnő fejest ugrós, női kósza tekinteteket óhatatlanul is vonzó extrovertált

Vigyázzatok, ebben a darabban a barnulással! Érdemesebb végig víz alatt maradni, esetleg fa árnyékában hason feküdni, mert mosolyt csalhat az esti összebújás kezdeti lépéseinél a testre kirajzolódó fehér alakzat.

Most képzeljük el ugyanezt a fürdőrucit (mert ezt már joggal nevezhetjük annak) egy hazánkban általánosabban elterjedt testalkattal rendelkező, ám de nagyon lelkes újító, divatkövető bícsbojon. Hát igen, szinte ugyanez a látvány tárul elénk. Részletekbe nem is mennék bele. 

A következő dizájn inkább a szexisebb üzletemberes verzió, nyakkendőre emlékeztető felsőrésszel. Milyen kis csinos! Csak nehéz nem arra gondolni, milyen fejet vágna az ebben feszítő, magabiztos napozó férfi, ha egymás után 25-ször húznám csúzli alakzatba a nyakbakötőjét. Sajnos mindig ez a kép ugrik be.



Elnézést kell kérnem a következő képért, de Beckham minden témában előbukkan! Kissé szexuálisnak érzem a fotót, így a cikk címe épp ráillik!



"Csini vagyok, óh de csini csak egy kicsit kacééér!”


Legyen ez az idei nyár jelmondata :)


Utóirat: Az alábbi kép rémisztőleg hatott rám, de biztos van, aki tettre késznek érzi magát tőle! Istenem óvj meg attól, hogy valaha is ilyen fiú kerüljön mögém a lángos sorban, vagy szorosan a hullám medencében!!


Majdnem kihagytam két szuper csábító, szexi férfit, minden idők ellenállhatatlan testjeit a listából:)
 Hoppá micsoda naci, micsoda beállás, micsoda megnyerő mosoly. Hát van, aki nem túrna bele legszívesebben ebbe a dús hajkoronába?

Közkívánatra!!!





2011. április 16., szombat

Jelentés a hazai 2011-es piperkőcökről végkifejlet Első rész


Nem akarom máris überszexuálisnak nevezni a 2011-es hazai piperkőcöket, de abban biztos vagyok, hogy legtöbbjük elhagyta a metroszexualitás szélsőséges, negatív jegyeit, és egy elfogadható, igényes férfi vált belőle. Férfias, ápolt, divatos, tájékozott. Sok esetben tud főzni és szeret is, el lehet beszélgetni vele bármiről, naprakészen figyeli a világ dolgait. Igényes akar lenni kívül és belül is. Kutatásaimból az derül ki, hogy 2011-ben már elmosódnak a határok a metroszexuális-überszexuális-hagyományos férfitípus között. Jó irányba haladunk, mert trend az igényesség.
A piperkőc férfiak esetében tízből csupán egy vállalja, hogy metroszexuális, mindenki már igényesnek tartja magát. Ám, ha rákérdezünk mit is jelent pontosan az ápoltság, a férfiasság és a testápolás igencsak eltérő állásponton vannak a hagyományos és a piperkőc férfiak. 
Fókuszcsoportos megkérdezésem a szilveszteri buli közben zajlott. Utólag is köszönet a résztvevő fiúknak. 
A táblázatom azt mutatja, hogy mi jut eszükbe az ápolt, férfias, és testápolás szavak hallatán a "hagyományos", a piperkőc és a homoszexuális fiúknak. 


A piperkőcök számára a testük ápolása sokkal több mindent foglal magában, mint egy hagyományos férfinak, a rendszeres tisztálkodás hál Istennek mindenkinek alapkövetelmény. 


Ez egy kis részlet a szakdolgozatomból, amihez nagy segítség volt a blog, és a sok hozzászólás.


Ha kapok rá jegyet, és megbizonyosodom afelől, hogy nem írtam össze hülyeségeket, majd még közzéteszek belőle.

2011. március 29., kedd

Mandigan


Pár hónapja bukkant fel életemben a férfi kardigán. Akkor még csak távolról láttam, de egyből megijesztett. Azóta a szoros környezetembe is befészkelte magát és sehogy nem tudom lebeszélni róla viselőjét.
Szögezzük le, hogy nem a kapucnis laza verzióról beszélek, hanem a kicsit feszülős, gombos, vagy éppen cipzáros furcsaságról.
Számomra a kardigán női ruhadarab, de el kellett ismernem a tévedésem, mikor rátaláltam a kardigán történetére, miszerint eredetileg férfiaknak készült. A kezdetek a 1800-as évekre nyúlnak vissza, amikor is a krími háborúban James Thomas Brudenell Earl of Cardigan parancsnok viselte először.

Angolul nyugodtan hívhatjátok kardi-nak. De aki igazán naprakész akar lenni, az jobb, ha tudja, hogy a mai huszonéves, magabiztos, trendkövető férfiak kedvenc hasznos ruhája nem ám a kardigán, hanem a MANDIGAN. Ez most komoly.
Persze a fő mandigan viselő nem is lehetne más, mint Beckham.



Néhány tetszetős darab.

 És az eredeti, hamisíthatatlan. Micsoda forma!


2011. március 16., szerda

Plasztika 2 Mellnagyobbítás

Miután megismerkedhettetek a mellkisebbítéssel, most következzen a mellnagyobbítás.
Már maga a szó, MELLNAGYOBBÍTÁS is igen furcsán hangzik, ha férfiakról beszélünk. Ne ijedezzünk, nem hölggyé szeretnének válni , hanem kevés idővel, de sok pénzzel rendelkező férfiak szeretnének minél gyorsabban domború mellizmokra szert tenni.

Hogy miért? Mert az izmos, domború mellkas tagadhatatlanul férfias, és sok férfi küszködik azzal a problémával, hogy nem ilyennel rendelkezik, ezért „nyápicnak, nyeszlettnek” érezheti magát, szorongva bizonyos helyzetekben.
Ma hazánkban kevés az ilyen beavatkozás, plasztikai sebész szerint inkább Tájföldön operáltatják magukat az igazán elszántak, mert ott olcsóbban hozzájuthatnak a mű mellizomhoz. Itthon a férfi mellizom nagyobbítás - deltásítás ára: 740.000,- Ft-tól kezdődik.


Nézzük, hogy reklámozza magát egy magyarországi klinika!

Nincs ideje edzeni?
Fárasztó edzés nélkül szeretne gyorsan izmos mellkasra szert tenni?
A férfi mellizom növelés - férfi mellplasztika a válasz a kérdéseire!
A lényeg: kívülálló számára teljesen természetes hatás.
A férfi mellplasztika implantátumok egy életre szólnak.
Meglepődne, ha tudná, manapság milyen sok férfi él a mellizom növelés lehetőségével.
Éljen vele Ön is!

Tehát természetes hatás :)

Személyes véleményem az, hogy egy olyan férfi, akinek annyi akaratereje és kitartása nincs, hogy rendszeresen lejárjon az edzőterembe az izmai érdekében, ehelyett szülinapra mellimplantátumot kér, az ne kerüljön a szemem elé.

Nézzük, mit szólnak ahhoz nőtársaink, ha valaki tényleg mellplasztikára adja a fejét:
  • Na neeee! Pont mellplasztika? Ne haragudj, de most nagyon jót nevettem!:-DDDDDD
  • Én ezen inkább sírok...
  • Én nőknél sem tolerálom a plasztikát, nemhogy férfiaknál. Röhejes. Kivéve persze, ha pl. baleset vagy hasonló miatt kell a műtét.
  • Szerintem mindenkinek van otthon napi fél órája tornázni. Vegyél fitnesz kazettát, nem feltétlenül fontos konditeremben járni hozzá.
  • Végül is a Te dolgod, ha plasztikáztatsz. Az a lényeg, hogy Te jól érezd magad a bőrödben. Azt tedd, ami neked jó, csak utólag meg ne bánd...
  • Ha identitási problémáid vannak, Megértem, de nem valami férfias, hogy néz már ki hogy pl. a csaj odavan, és kiderül hogy plasztik???
  • Szerintem nincs azzal semmi gond, hogy ha valaki azért plasztikáztatja magát, mert nem elégedett a külsejével és ez diszkomfortérzettel jár, vagy esetleg pszichés problémákhoz is vezet. Viszont gusztustalannak és abszolút férfiatlannak tartom, ha sportot űznek belőle ezek a metroszexuális izék.
  • Az ok., ha egy férfi azért megy el plasztika ill. szépészeti műtétre, mert pl. (eláll a füle, nagy az orra stb.) és mondjuk gátlásos miatta! Természetesen ez a férfiakban is okozhat gátlást. De, hogy egy férfi a mellei miatt rohangáljon a plasztikai sebészhez???
  • Szerintem gáááz, és inkább lelombozó, mint vonzó. Menjen inkább kondizni, vagy fogadja el önmagát olyannak, amilyen.
  • Tényleg szokatlan még szerintem, hogy plasztika+pasik. De nyilván oké, ha valakinek ez kell ahhoz, hogy nagyobb legyen az önbizalma, csak ne essen túlzásba. Bár szerintem az sem szép, ha egy-egy nő túlzásba esik. Fura, hogy nagyon sok dologért megítélünk egy pasit, amit a csajoknál hallgatólagosan is akár, de elfogadunk, pl. mellnagyobbítás..:)
  • Határozottan azt vallom, hogy akit zavar valami a testén, az csináltassa meg, ha úgy jobban érzi magát. (én is fel fogom varratni a ráncaimat, ha öreg leszek..:) Nyilván amúgy pszichológiai okai vannak, ha valaki nem tudja elfogadni önmagát úgy, ahogy van. Lehet nem árt elmenni plasztika előtt egy pszichológushoz?..hm..
  • Nekem ez sok. Inkább legyen kevésbe izmos egy pasi, de ami van rajta az eredeti. A kevesebb néha több:)

És mit gondolnak erről a férfiak?
  • Sportolni kell! Korrekciós plasztika ok,na de implantátum...
  • Tetszik ez az emlőnagyobbítás:)pár hét a konditeremben és úgy is lehet sikereket elérni ez ügyben,nem?
  • Azzal, hogy fiú létedre plasztikáztatod magad semmi gond. Én is fiú vagyok és én is fogom. De az arcomat, amit máshogy nem lehet változtatni.
  • Na de mellplasztika? Ez tiszta hülyeség. Főleg, hogy ha a melled nem néz ki jól, valószínűleg a tested többi része sem tökéletes. Inkább időt szakíts edzésre. Annyi pénzből amennyibe egy ilyen műtét kerül egy személyi edző néhány hónap alatt olyan gyönyörűre formál, amilyet 100 plasztikai műtéttel a testeden sem érsz el.
  • Mellizomra otthon is nagyon könnyen tudsz gyúrni: mindennap megcsinálsz 100 fekvőtámaszt, és nagyon szép mellizmaid lesznek tőle. Elkezded annyival, amennyivel tudod, szépen csinálod mindennap kétszer, reggel-este, és érezni fogod, ahogy egyre többet tudsz majd csinálni. Ez az akaraterődet is fejleszti, és a mozgástól jobban is fogod érezi magad. Ezt megpróbálni kiváltani egy műtéttel olyan szánalmas ökörség, hogy nem találok rá szavakat.
  • Ha van rá pénzed, akkor hajrá!  A helyedben megtenném én is!
  • Most mi a bajotok van? Komolyan.. mi ez a nagy férfi-nő megkülönböztetés... azt olvasom, hogy létezik-e férfi alapozó.. nem vagytok jól.. mi az izém van benne, amit férfi nem használhat?? Mi van, ha ő így érezné jól magát? Mit röhögtök azon, ha egy fiú diszkréten sminkel? Legalább kellemes cuki, szeretnivaló, érzelmes... és nem egy nagy büdös állat? Ne haragudjatok, hogy ilyen vagyok..de ez már kiborít!

Végezetül mindenki sajnálatára leleplezzük a kertészt, aki szintén ezt kapott szülinapjára.

2011. március 13., vasárnap

Plasztika 1 MOOBS


 A férfi mellplasztikát 2 cikkben szeretném megosztani veletek, mert nem mindegy, hogy valaki kisebbíteni szeretné vagy nagyobbítani.
Világszerte, így hazánkban is a kisebbítés az elterjedtebb. Ezzel foglalkoznék első körben.


De miről is van szó pontosan?
Férfiakon megjelenő nőiesen megnagyobbodott emlő. MOOBS.
A kifejezést először 2004-ben használta hasábjain egy angliai napilap, amely nagyon találóan a man boobs összemosásával keletkezett. Szakszóval gynecomastia, de ez kevésbé vicces.
Ám, ha belegondolunk, az érintett férfiak biztos nem nevetnek jókat, amikor rossz poénokkal bombázzák őket, vagy legalábbis megpróbálnak nem foglalkozni vele.
Tények: A férfiak közel 50 %-át érinti manapság az emlők megnagyobbodása. A férfi emlő megnagyobbodást okozhatják pubertás kori hormonváltozások is, melyek a serdülő fiúk 40 százalékát érinthetik. Bizonyos gyógykezelések és gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet a férfi mirigyállomány megnagyobbodása. A legtöbb esetben az ösztrogén a felelős ezért a tünetért, mindamellett más gyógyszerek is okozhatják.
Az ilyen problémával küzdő férfiak gyakran kerülik azokat a helyzeteket, ahol felfedhetik előnytelen külsejüket, mivel nem létezik olyan tornagyakorlat vagy diéta, amely ezt a problémát megoldaná.
Erre nyújt megoldást a férfi mellplasztika, amelyet már minden plasztikai sebész elvállal. Angliában 2008-ban 323 ilyen beavatkozást végeztek, 44 %-kal többet, mint 2007-ben és ez a szám azóta is folyamatosan emelkedik.
Néhány kép annak, aki nem tudja miről meséltem eddig. (A képekre kattintva nagyítva is megjelennek).

Leleményes kereskedők termékei:
  
És egy kis tanulmány, hogy tudjuk beazonosítani, mivel is van dolgunk, előre is bocsánat érte:)

 (perky=csintalan; lopsider=aránytalan, féloldalra dőlő; wooly mammaries=gyapjas emlők; freckle=pötty)